Kékestető

Most, hogy ennyit voltam a Kékesen, sokszor eszembe jutott egy kedves barátom emléke. Országunk egyik legtehetségesebb hegymászója volt. Neki egy sima szerda délután abból állt, hogy just for fun felszaladt a Kékestetőre. Gyöngyösről. Szóval ott járva lett egy projektem: Kékestető csúcsfutás Kiss Peti emlékére.

Amikor megtudtam, hogy nem találják őket azon a nyolcezresen, napokig teljesen készen voltam, bőgtem mint egy kisgyerek. És akkor eszembe jutottak Peti nagyobb tervei és hétköznapi megmozdulásai. Hogy pl. gyöngyösiként fogta magát és felfutott a Kékestetőre meg haza, csak úgy.

Hágóvasban

A földbe döngölő hír után nem sokkal le is véstem a fontosos füzetembe, hogy egyszer valamikor ezt szeretném én is lefutni úgy, hogy közben rá gondolok. Pl. arra, hogy viccből lefutott egy maratont barlangász szerkóban, hágóvassal a lábán. Vagy hogy végigrakta egészen rövid időn belül az Alpok négyezreseit. Vagy hogy nem kellett kétszer mondani neki hogy csatlakozzon a Nette Rose Klubhoz (humorára sem volt panasz).

Nette Rose Klubtagság

És hogy miért ez a projekt? Én nem vagyok futó, nem futok rendszeresen, de szeretek futni. És szeretem a hegyeket. Igyekszem hasonló alázattal fordulni feléjük mint Peti. És amit a legfontosabbnak tartok: az értékrend, amit ez a tehetséges fiú képviselt és ahová fejlődött általa. Erre szeretnék emlékezni és ezt nem szem elől téveszteni. A kitartást, a nem ártást, a természet tiszteletét és azt a csendes alázatot amivel felé fordult. És szeretném, hogy ez eljusson az emberekhez, ezért is írok róla. És remélem, hogy azzal, hogy nyáron fölküzdöm ócska testemet a Kékestetőre (és erről írok is, olvassa akit érdekel), teszek valami jót. Megnyugtatom Petit, hogy jó példát mutatott.

Uff, és hajrá!