Tovább, tovább!

Nagyon leragadtunk - két hét tengerezés után úgy döntöttünk Michivel, megindulunk. Volt egy érdekes beszélgetésünk a nyáron Verőcén, ami ha nincs, lehet, hogy most nem kolbászolok fel-alá Thaiföldön.

A Duna partján ücsörögtünk a jóféle nyári hőségben és arról beszéltünk, milyen jó volt Törökországban, és hogy milyen jó lenne utazgatni még. Persze előjöttek régi sztorik, Thaiföldről is hallottam meséket. Kicsit jobban elmerültünk a témában, egy bottal térképet rajzoltunk a homokba hogy jobban elhelyezhetőek legyenek a történetek. Aztán meg is felejtkeztünk a Thaiföld térképről a lábunk alatt. Pár perc múlva újra a térképre néztem, és észrevettem, hogy miközben már rég másról beszéltünk, Michi a bottal öntudatlanul egy komolyabb krátert karcolt Thaiföld északi részére. Csak röhörésztünk: Ez jel, menjünk oda!

Nos, holnap indulunk. Aztán hogy mi vár ott ránk, majd meglátjuk.

Itt hagyjuk Ja Ja Mama isteni konyháját, a kedvenc kis banánossütis sütödét (ahová tegnap be is álltam kipróbálni a hogykellezt - katasztrofális vége lett és röhögésbe fulladt az aktus), Noy remek strandolós bungalóját, Pierre, az öreg korzikai zenész szaunáját (ó, igen, szaunáztunk is, nem volt elég a melegből) és persze a tengert, a tengert, ó, a tengert!