Hátizsák vs. Bringa

Egy hete majdnem folyamatosan buszozok és vonatozok - és óhatatlanul eszembe jutnak a felpakolt bicajjal való utazás emlékei, főleg, mikor kezdtem nyűgösködni a buszokon. Többször is arra jutottam, hogy az afféle hátizsákos turistáskodás amit művelek, a legnagyobb lúzer-kommandó.

Vonat, nem metro

De tényleg - cipelem a tízenpár kilós zsákom (lehetne könnyebb is, ezt betudom zöldfülűségemnek) innen oda, és amikor megérkezek valahová, teljesen ki vagyok szolgáltatva sétatűrő-képességemnek, a tuk-tukosok hangulatának és az égieknek, akik ki tudja, milyen közeli, de lepattant (vagy megfizethetetlen) vendégházba irányítanak sajátos módszereikkel.

Neonfényben fürdök, finomat vacsizok

Ehhez képest oké, hogy bicajjal kisebb a hatótávolság, de bármikor tudok fuckot mutatni bárkinek és rálépni a pedálra anélkül, hogy túl sokba kerülne. És nem is késik, és akkor indul amikor én akarom, és olyan zene szól rajta, amilyet én szeretnék, és bármikor meg lehet állni pisilni. Alig fogom fel ésszel, hogy indulhattam el otthonról bicaj nélkül.

Mátrix-hangulatos szobácska

Oké, kellett ez, hogy tudjam, milyen a hátizsákkal való szerencsétlenkedés - ha alapos és felkészült és türelmes az ember és nem visz magával több cuccot mint amennyi abszolút szükséges, akkor még jó is lehet. Én nem tartozom ebbe a brigádba (még).

Tuktukos

Egyébként a nyafogós viselkedésemet szépen megtörte a sok napi buszozás: kezdem megszokni azt, hogy hogy mennek itt a dolgok. Hogy nem érdemes azon recsegni, hogy a délután egykor induló vonat háromkor startol, hogy másfél óra totyogás után húsz km-rel arréb landol (busszal fél óra), hogy át kell szállni egy buszra és arról négy óra múlva egy másik vonatra - és hogy ezt nem mondták, mikor a vonatjegyet vettem. Ezek után egy sima hét órás buszozás kellemes kikapcsolódást jelentett.

Nong Khai - a semmi széle

Na, de a lényeg az - hogy elzárjam a picsogás-csapot -, hogy eljutottam a kambodzsai határig (Chiang Rai - Phitsanulok - Nong Khai - Nakhon Ratchasima - Aranyaprathet), holnap remélhetőleg az egyik kötelezően megnézendő turista-top-tíz (vagy top-hét?) oldalában, a kambodzsai Siem Reapben landolok. Ja, és Nong Khaiban láttam az Élet Körét - egy szoborpark-szerűséget, amit az egyik helyi sámán hozott össze, miután kicsit sokkal többet evett valami hallucinogén cuccból mint a többiek - a galeriben adagolom a jobban sikerült fotókat.