Szupermonk

A nagy hallgatásban világossá vált: humbug az egész, a Szupermonk nem létezik. Ahogy nem létezik a Nirvána sem (Kurt, ugye), és nincs megvilágosodás sem, kivéve a reggel 6:30-as első harapásokat banánadagomba.

Dhamma Latthika - a főépület

Ezektől függetlenül azért úgy érzem, nagyon is érdemes volt végigülnöm a nyolc napot. Megfigyeltem, hogy annak ellenére, hogy ilyen sokáig nem kommunikálok senkivel, a kategorizáló (oké, néha fikázó, már bocsánat) énem némi humorszirupba áztatva ugyanúgy működik, mint máskor: a környezetemben lévő embereket ugyanúgy besorolom rajzfilmfigura-kategóriákba, mint a hétköznapokban (ugyan ki lepődne meg azon, hogy én magam Máris szomszéd volnék a Mézga családból?).

Dhamma Latthika - a cellasor: mindenki egyedül tud lenni

Hát így született meg Szupermonk. Soha nem nyitja ki a szemét ha arról van szó, hogy befelé figyel. Soha nem alszik el, mindig mozdulatlan marad mint egy kőszikla. Figyelme szakadatlanul, lézerélességgel pásztázza belvilágát, megtisztítva magát minden rossz gondolattól. Nyílegyenes háttal ül, akár két órán keresztül is. Némán mozog, ha mozog egyáltalán - járni nem tud, egy milliméterrel a padló fölött suhan érzékelhetetlenül.

Csak egy monk

Napokig fürdőztem az érzésben, hogy itt van köztünk és létezik. A tanfolyam elején egy pillanatra összeakadt a tekintetünk és ezalatt az egy századmásodperc alatt úgy éreztem, hogy a születésemtől a halálom pillanatáig ez az ember mindent tud rólam - azt hiszem, ezt hívják átható tekintetnek. Hohohó, ez ám az erő!

Dhamma Latthika: a szobám 8 napig

Rengeteg energiát adott ez az emberke az egy hét alatt. Minden alkalommal megjegyeztem magamban - ó, igen, ott van, már megint, most sem hiányzik, most is tökéletes testhelyzetben, minden erejét felhasználva, ugyanakkor erőlködésmentesen koncentrál. Néha jól el is mosolyodtam - milyen jó, hogy van egy Szupermonkom, akire lehet számítani...

Dhamma Latthika - a szünetekben itt is lehetett ücsörögni

Aztán az egyik nap megláttam: összegörnyedt. Úgy maradt percekig - mintha valaki egy szakadékba lökte volna a kabbalámat, az energiaforrásomat. Egy kicsit megrezgett alattam is a léc - később azért sokat segített a gondolat: lehet, hogy ő is ember. Neki is fáj néha, annyira, hogy azt már nem tudja egyenes háttal végignézni, végigérezni. Megkönnyebbülést hozott a tény, hogy nem kizárólag szuperhősökkel vagyok körülvéve (a gyakorlók sorai közt foglalt helyet még Colombo kambodzsai hasonmása, néhány huzalozott reflexekkel rendelkező japán sci-fi manga mesehős, a túlméretesre nőtt spanyol Zorró-Joker keverék emberfeletti mosolyával - és még sokan mások).

Saven éjjel-nappal melózik, keményen (buszozunk)

Na de elég a sóderből. Az egész nyolc nap nagyon hasznos és tanulságos volt, mint idáig mindig. Jól is esett utána kicsit kimozdulni, beszélgetni, jönni-menni - most éppen Phnom Phenbe, a fővárosba, az egyik fiatal monk, Saven meghívására. Elbuszoztunk-motortaxiztunk a pagodába, ami a fővárosi rezidenciáját képzi - itt nem tölt sok időt, inkább arrébb buszozik 40-50 km-t és felmegy a hegyekbe, ahol csönd van, nyugi, és jó mélyre tud merülni.

A Pagodája (Ang Phra Sat) lakóépületében folyik a munka

Saven egyébként hét éves kora óta árva. A nagyapja vette később pártfogásba - szeretete olyan mélyről jött (és mélyre is süllyedt), hogy ütötte-verte, tóban folytogatta szerencsétlen gyereket. Elmenekült, nagybátyja vette "pártfogásába", akitől szintén hamar lelépett - ennek okát már meg sem mertem kérdezni. Így alakult, beállt szerzetesnek. Angolja elég halványka, nagyon sok félreértés volt köztünk (kb. ilyen szinten: "- Saven, hány óra van? - Igen."), de borzasztó lelkesen tanul. Megbeszéltük, hogy szentelhet egy kicsit több figyelmet a kiejtésnek is (előszeretettel harapják el az ázsiaiak az angol szavak végét), néha ugyanis kellemetlen lehet valami teljesen mást mondani (lie-life, hell-health, sheet-shit...). Szeretne külföldre utazni, angolt tanulni és jól visszatérni Kambodzsába jogászként-politikusként, mert eléggé ki van akadva azon, ami kis hazájában megy. Ezen nem csodálkozom - olyan méretű itt a korrupció, hogy öröm nézni. A minibuszosok meg sem állnak a rendőrnek, csak lelassítanak és a kezükbe nyomják a zsugát szó nélkül - Phnom Phen környékén három alkalommal történt meg egy buszossal, 8 km-en és negyed órán belül. Szóval csak azt tudtam erre mondani Savennek, hogy hajrá - és ha Európába jön, nálam mindig lesz helye, lesz mit ennie és lesz hol aludnia.

Az Ang Phra Sat fiatal lakói

Ezt egyébként a pagodájában írom, offline. Szinte vadiúj épületek, kolostorok és templomok - összesen három igénytelen monk és egy botrányosan szegény család él ezen a hatalmas területen. Nem kevés pénzből húzták fel a létesítményt csak azért, hogy üresen álljon és amortizálódjon. Egészen más a helyzet itt, mint Thaiföldön, ahol minden templom tiszta és takaros és élettel teli, ahol nagy erőket fordítanak tanulásra és meditációra. Többek közt emiatt is szeretne Saven lelépni, utazni, tanulni, és esetleg később visszatérni. Ehhez idáig van egy narancssárga szerkója, egy helyes kis kajakéregető edénye, és pár nap múlva talán egy útlevele is lesz, vízum nélkül egyelőre.

Gyerekek játszótere a madárszaros pagoda

Holnap Phnom Phenbe megyünk (ahol egyébként ki más bukkant volna fel tegnap, mint holland árnyékom, Ganesh - talán sikerül is összefutni vele), jól elintézem ügyeimet és kiinternetezem magam, majd visszajövök pár napra Savennel a pagodába. Hogy utána merre leszek fővel még nem tudom, de amint kiderült, jól megírom.

Örül az új útlevélnek

Közben egy kis update, két nap múlva: sikerült segítenem Savennek, tegnap elmentünk együtt az irodába, ahol hónapok óta ígérgetik, hogy megkapja az útlevelet. Ma délben óriás vigyorral állított be a szállásomra, friss-ropogós útlevelével a kezében. Nem tudom, hogy a jelenlétem segített-e, a lényeg, hogy utazhat, két hetekre átmehet Thaiföldre vízum nélkül is - márciusban neki is vág, először életében elhagyja szülőföldjét.