Gilice

Muszáj írnom róla - és a többiekről is. Gilicével szombaton ismerkedtem meg Ikladon. Balázzsal, a thai masszázs tanárommal és pár ismerős masszőrrel látogattunk ki a Szederfa Otthonba egy "Egészségnap" alkalmából, hogy az ott lakókat és dolgozókat lazítgassuk egy kis masszázzsal. Nem tudom megállni szó nélkül.

Hányja-veti

Eszembe jutott egy régi projektem tavaly télről. Egy lepukkant szállodában ragadtam a thai-kambodzsai határon - bezárt az átkelő, így jártam. Legalább aludtam egy nagyot - és reggel, ahogy fölkeltem, jegyzetelni kezdtem a kis noteszomba.

Öt negyven

Nem szoktam ilyen korán kelni, de most kipattant a szemem. Aztán visszaerőltettem magam az ágyba, de végül mégis felkeltem. Valami azt mondja, írnom kell. Mindegy mit, akármit. Kipróbálom milyen az, ha nem állok ellen a hangnak: kelj már fel te f*sdarab és írjál, tök mindegy miről!  Úgyhogy kipróbálom. Írok valamiről. Valahová - mindegy, hová, most éppen ide. És mondjuk arról, hogy leírom hogy jutottam oda, hogy tűzifakupacok állnak a házikóm oldalában és nem megyek sehová. Csak hogy írjak valamit és kielégítsem ezt a szörnyeteget aki felébresztett ilyen pokoli korán.

Ahol még a banán se jár

Csavarodik ketté, hasad négy-, nyolc- és tízenhat felé a szívem. Óriási elánnal vetem bele magam utolsó piacozásaimba - úgy vedelem a kókusz levét mint aki még soha nem ivott és nem is fog soha már. Két pofára majszolom a papaját, eszem az édes rizst, tömöm magamba a finomságokat tonnaszámra - így válok saját aneszteziológusommá és emésztéssel tompítom a nyomasztó érzést, hogy mindjárt hazarepülök.

Tiszta mocsok

Dzsentriként költöm megtakarított pénzem utolsó morzsáit - befizettem egy thai masszázs tanfolyamra. A két hetes kóstoló kb. arra volt elég, hogy megtudjam, a thai masszázs művészet, és hogy adni jobb, mint kapni.

Nullánál is kevesebb

Egy kötelező ázsiai gyomorrontás Phnom Penhben marasztalt pár napra. A tanfolyamig csak egy-két nap jutott volna tengerezésre, úgy döntöttem hát, hogy kihagyom Kambodzsa déli részét és egy huszárvágással visszalököm magam Thaiföld északi részére - így legalább lesz időm Chiang Maira.

Szupermonk

A nagy hallgatásban világossá vált: humbug az egész, a Szupermonk nem létezik. Ahogy nem létezik a Nirvána sem (Kurt, ugye), és nincs megvilágosodás sem, kivéve a reggel 6:30-as első harapásokat banánadagomba.

Kambodzsa Kappadókiája

Egy hete Kambodzsában utazok - rögtön az első benyomásom az volt, hogy sokkal jobban tetszik ez az ország, mint Thaiföld. Nagyságrendekkel nyersebb, eredetibb és őszintébb - és valami olyan szívet melengető barátságosság árad az emberekből, hogy nem győzök mosolyogni.

Hátizsák vs. Bringa

Egy hete majdnem folyamatosan buszozok és vonatozok - és óhatatlanul eszembe jutnak a felpakolt bicajjal való utazás emlékei, főleg, mikor kezdtem nyűgösködni a buszokon. Többször is arra jutottam, hogy az afféle hátizsákos turistáskodás amit művelek, a legnagyobb lúzer-kommandó.

Fekete-fehér

Chiang Rai nem a világ közepe, de azért rajta van a térképen. Hetvenezres kis város északon - sokak számára nem egy nagy szám, nekem mégis három hétig a bázisom volt. Persze vannak a környéken érdekes dolgok, amiket jól meg is néztem...