Tiszta mocsok

Dzsentriként költöm megtakarított pénzem utolsó morzsáit - befizettem egy thai masszázs tanfolyamra. A két hetes kóstoló kb. arra volt elég, hogy megtudjam, a thai masszázs művészet, és hogy adni jobb, mint kapni.

A lahu falu

Vegyes társaság gyűlt össze Chiang Maiban a találkozóhelyen, ahonnan felfuvaroztak minket egy kb. 50 km-re lévő lahu faluba. Németek, franciák, olaszok, hollandok (hollandok nélkül történik itt egyáltalán valami?), osztrákok, görögök, románok, amerikaiak, koreaiak, egy komolyabb japán különítmény, és persze magyarok (tanársegédek, egyedül én voltam újonc) - mind a lahuk közt.

A robogók nem hiányozhatnak

Fel sem tűnt a putrik egzotikája, maximum pár óráig volt furcsa, hogy kakasok, csirkék, malacok, kutyák, macskák és ezek természetes nyomai közt gázolok térdig minden nap a vörös porban. Lahu családok szállásoltak el bennünket, többnyire külön kis bungalókon osztoztunk osztálytársainkkal. Több napig egyedül laktam egy hatalmas faházban, később csapódott mellém Chiharu, egy apró, varázslatos japán mesefigura. Többször csúsztunk éjszakába nyúló beszélgetésekbe, pár perc alatt kiderült, nagyon értjük egymást, egy hullámhosszon bizsereg a talpunk.

A tánckör - itt nyomták a szilveszteri bugit

Kellemes volt a falusi élet hétköznapjaiba olvadni - az ünnepeikbe már nem annyira. Kiderült, a lahuknál most van vége az évnek, amit két hetes nemdolgozással, több napos tánccal és folyamatos petárdázással ünnepelnek. Szerencsés voltam - a hajnali ébredés és az egész napos koncentráció és fizikai munka annyira lefárasztott, hogy simán, zavartalanul aludtam a háborús viszonyok ellenére.

Lahuk vételen

A lahuk igazán kedves emberek. A Himalájából vándoroltak el sokszáz éve - Kínában, Laoszban, Burmában és Thaiföldön is élnek, leginkább a hegyekben, nemzeti parkok területén. Szinte teljesen önellátóak, rizst, kávét, dohányt és gyümölcsöket termesztenek - és nyilván benne vannak az ópiumbizniszben is, amit manapság különböző projektek keretein belül igyekeznek a thaiok visszaszorítani (pl. a kávétermesztés erős támogatásával). Mindent együtt csinálnak - ha egy új házat kell felhúzni, az öregek kijelölik a helyet, mindenki visz alapanyagokat (fát, bambuszt, leveleket), hajnaltól dolgozik az egész falu és bumm, estére kész a ház, be lehet költözni (ez kb. egy gyékényszőnyeg leterítését jelenti). A lahuk közül sokan jól beszélnek angolul - egyikük vendégünk volt egy esti szeánszra, órákon át bombáztuk kérdéseinkkel, lelkesen válaszolt, és persze szinte mozdulatlanul, szögegyenes derékkal ült végig a földön. Ó, igen, számomra ez volt az egyik legkomolyabb megpróbáltatás: széket nem láttam két hétig - érdekes volt megszokni a folyamatos földön ülést, térdelést, törökülést, oldalt ülést és ezek mindenféle variációját - jelentem, nem sikerült.

A platform, ahol masszíroztunk

A tanfolyam alatt, ha éppen nem előadást hallgattunk és nem a fogások bemutatását sasoltuk, akkor vagy masszíroztunk, vagy bennünket masszírozott valaki. Ennek már néhány nap után éreztem a hatását - sokkal hajlékonyabb lettem, olyan ízületeim kezdtek kiroppanni, amikről idáig nem is tudtam hogy léteznek. Energikusabb és éberebb lettem, az étvágyam megduplázódott és azon kaptam magam, hogy folyamatosan vigyorgok. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásos a dolog - ráadásul úgy, hogy legtöbben teljesen kezdőként gyurmáztuk egymást. És mikor megjelent az oldalunkon egy-egy tanársegéd hogy kijavítson egy hibát és a keze alá kerültünk, azonnal világossá vált mennyire magas szinten lehet végezni azt, aminek mi csak megkapargattuk a felszínét.

Viszlát tanár úr!

A két hét alatt nagyon szépen összekovácsolódott a brigád - annyira, hogy mikor lejöttünk Chiang Maiba, még a következő napokban is minden este összefutottunk jónéhányan. Egy hat fős brigáddal elmentünk sziklát mászni a közelbe. Csak két kötelet és szettet béreltünk, így nem másztunk folyamatosan - a sziklák alatt bohóckodva odajött hozzám egy srác és megkérdezte, hogy felbiztosítanám-e az egyik úton, ugyanis egyedül van és nagyon menne. Akcentusát meghallva a válaszom egy kérdés volt: Where are you from? Hát persze hogy Hungary. Így megy ez. Dumáltunk egy kicsit, mászásról és meditációról, és persze utazásról. Jól meg is hívott a sziklák alatt húzódó kis házikóba amit bérel, hogy másszunk együtt, de úgy döntöttem, inkább visszamegyek Chiang Raiba, ahol már várnak és ahová már nagyon visszamennék. Erről bővebben később, most leköszönök, kicsit szomorúan: a mai elintéznivalók közt a Chiang Mai - Bangkok vonatjegy lefoglalása szerepel (március 5-re), ami azt jelenti, mindjárt vége, mindjárt elkezdem hazafelé venni az irányt...

P.s.: ahogy ezt írom a vendégház teraszán, befutott egy bringás páros Ausztriából, tisztességes túrabicajokkal - hét hónapja vannak úton, ide-oda repkedve és rengeteget tekerve. Ők is csak egyszer próbálták ki a hátizsákos turistáskodást és elég is volt nekik, azóta csakabicaj. Jó egyetérteni velük. És ha szerencsém van, áldoznak rám idejükből és gyakorolhatom rajtuk azt, amit két hétig tanultam a faluban...